Table Of ContentA Romanovok utolsó napjai
I összesen A Romanov nővérek
Helen Rappaport
Helikon (2019)
Címke: Történelem, Oroszország, Romanov-ház
Történelemttt Oroszországttt Romanov-házttt
1918. július 4-én új parancsnokot neveztek ki a szigorúan őrzött,
jekatyerinburgi Ipatyjev-ház élére. Jakov Jurovszkijnak hívták, s az ő
feladata volt, hogy végleg megoldja a cári család kérdését, amely
egyre több gondot okozott a bolsevik vezetésnek. Tizenhárom nappal
később Jurovszkij parancsára, de minden bizonnyal Moszkvából –
Lenintől és Szverdlovtól – érkező utasításra egy alagsori szobában
kivégezték II. Miklós volt cárt, a feleségét, Alekszandra Fjodorovnát,
négy lányukat, a trónörökös Alekszejt és a még velük lévő szolgáikat.
A történetet már sokan megírták, Rappaport könyve mégis
különleges. Soha senki nem tárta fel még ilyen meggyőzően az uráli
bolsevikok és a moszkvai vezetés kapcsolatát – miután a hivatalos
orosz történetírás ma is azt tartja, hogy a gyilkosságra sem Lenin,
sem bárki az új szovjet-kommunista kormány vezetői közül nem adott
utasítást, és főleg nem a cárné, a lányok, a kiskorú Alekszej és a
szolgák megölésére. Soha senki nem írta meg ilyen percnyi
pontossággal a kivégzés minden hátborzongató részletét – felkutatva
minden létező beszámolót az utolsó órákról. És soha senki nem
ábrázolta még ennyire árnyaltan az utolsó orosz cárnak, feleségének,
lányainak és beteg fiának személyiségét – minden hibájukkal, de
ugyanakkor azzal a méltósággal együtt, ahogy sorsukat viselték.
Rappaport könyve a precíz, de egyben érzelmekkel telített
történetírás remekműve
HELEN RAPPAPORT
A ROMANOVOK
UTOLSÓ NAPJAI
A jekatyerinburgi tragédia
Lányaimnak: Daninak és Lucynek
„Ne feledd, mi az isteni az orosz lélekben – a beletörődés.”
Joseph Conrad: Under Western Eyes (Nyugati szemmel), 1911
Köszönetnyilvánítások
Az Urál hegység igen messze van az otthonomtól – vagy legalábbis
úgy tűnt, amikor 2006 októberében hozzáfogtam ehhez a
vállalkozáshoz. Tudtam, hogy képtelen volnék megírni a Romanovok
történetét Jekatyerinburgban anélkül, hogy látnám a várost, ahol
minden megtörtént. Aggodalmaim ellenére a látogatás csodálatos és
emlékezetes élménynek bizonyult. Az egyik felejthetetlen pillanat az
volt, amikor az egész éjszakás virrasztáskor ott álltam a sok ezer
hívő között a Vér Templomában július 16–17. éjszakáján, hogy
megemlékezzünk a Romanovok meggyilkolásáról. Itt végre elkapott a
történet ereje és annak folyamatos hatása az orosz történelemre és
kultúrára, egyúttal arra is ráébredtem, miért volt és marad mindig
Oroszország, annak történelme és népe életem emésztő
szenvedélye.
Jekatyerinburgi látogatásom során számos emberrel találkoztam,
akiknek kedvessége nélkül ez az egész csak egy magányos kutatóút
lett volna. Elsőként és mindenekelőtt Aleksz Kilin, az Uráli Állami
Egyetem történelmi fakultásáról bizonyult végtelenül jó társnak és
vezetőnek, miközben július forró napjaiban Jekatyerinburg utcáit
róttuk északról délre és keletről nyugatra. Mélyen hálás vagyon neki
a rám szánt idejéért, energiájáért és élénk értekezéseiért a városról,
éppúgy, mint azért, hogy nem beszélt angolul, így keményen össze
kellett szednem orosztudásomat.
Valentyina Lapina a Belinszkij Könyvtár Brit Tanácsának hivatalából
a legelső naptól fogva nagyon kedves és szívélyes volt hozzám:
felajánlotta, hogy használhatom az internetet és az emailt, számos
csésze teával traktált, mellé csodálatos házi lekvárjával, de még a
Baltis-tó partján fekvő családi dácsájukba is meghívott. Valerij
Gafurov nem sajnálta az időt, hogy találkozzék és beszélgessen
velem, és autón körbevigyen a városban. Kedvesen azt is elintézte,
hogy találkozzam Alekszejev és Plotnyikov professzorokkal.
Venyjamin Alekszejev professzor az Orosz Tudományos Akadémia
Uráli Tagozatának alelnökeként igen szoros programja mellett is
szakított időt arra, hogy elbeszélgessen velem a Romanov-
gyilkosságokról folytatott hosszas kutatásairól. Irina Bedrina az Uráli
Állami Jogi Akadémiáról elkísért Jekatyerinburgban Ivan Plotnyikov
professzorhoz (akinek kiemelkedő hozzájárulásáról a Romanov-
kutatásokhoz a forrásokról írott jegyzetekben emlékezem meg).
Gyenge egészsége dacára Plotnyikov professzor nagylelkűen időt
szentelt arra, hogy elbeszélgessen velem számos nagyszerű
elméletéről. Konsztantyin Briljakov a Jekatyerinburgi Idegenvezető
Központtól megszervezte utazásomat Ganyina Jamába, Nagyezsda
Szokolova idegenvezető társaságában, aki útközben orosz nyelven
egyfolytában szóval tartott a Romanovokról szóló izgalmas
történeteivel. Az oxfordi Szvetlana Galicina hercegnő jekatyerinburgi
családi látogatása során volt szíves találkozni velem, hogy meséljen
a városról.
Köszönettel tartozom annak a számos hívőnek is, akikkel a
jekatyerinburgi Vér Templomában és a Voznyeszenszkij-
székesegyházban beszélgettem a Romanovokról és ortodox hitükről.
Külön köszönet illeti Irina Csirkovát, a Voznyeszenszkij-
székesegyház önkéntesét, aki hő orosz szívének jóságából
megajándékozott Gleb Panfilov Romanovi – Vencenosznaja Szemja
(A Romanovok – a koronás család, 2000) című filmjének becses
példányával, amelyet sehol másutt nem sikerült megtalálnom.
Gesztusa jellemző arra a melegségre és kedvességre, amellyel
Jekatyerinburgban mindenütt találkoztam, egészen a Park Inn bájos
fogadószemélyzetéig, amely oly örömtelivé tette tartózkodásomat, és
oly nagyra értékelte orosztudásomat.
Odahaza Angliában igen hálás vagyok Phil Tomasellinek, aki Kew-
ban kiváló szakértője a korszak brit titkosszolgálati és orosz
viszonylatú külügy- és háborús minisztériumi jelentéseinek. Phil
segített előásni Sir Thomas Preston Jekatyerinburgból küldött
nagyszerű beszámolóit és sok más értékes anyagot. Frank Swann
kriminalisztikai szakértő egy igen hosszú ebéd folyamán elképesztő
elemzésbe bonyolódott az alagsori gyilkosságok kriminalisztikai
oldaláról. Peter Bull a Yorki Egyetemről élvezetes módon értelmezte
számomra a Romanovok hivatalos és nem hivatalos családi
fényképeinek zavarba ejtő testbeszédét. Rosemary Matthew, a
cambridge-i Biblia Társaság Könyvtárának levéltárosa megtalálta a
Jekatyerinburgban 1918-ban uralkodó viszonyokról szóló Beluszov-
levelet. Marie Takayanagi a Parlamenti Levéltárból segített abban,
hogy hozzáférjek Sir George Buchanan anyagához Lloyd George
iratai között. Gillian Long elintézte, hogy bejussak a Londoni Szláv és
Kelet-Európai Tanulmányok Iskolájának levéltárába, míg Annie
Kemkaran-Smith mindent megtett, hogy ráakadjon a Sydney Gibbes
Gyűjteményre, amely jelenleg a Wernher Gyűjteménybe tartozik, és
sajnálatosan új otthonra várva raktáron van, így jelenleg nem
hozzáférhető a kutatók számára.
Jó barátom, Michael Holman, a Leeds-i Orosz és Szláv Tanulmányi
Intézet korábbi professzora összehozott Jonathan Suttonnal, a
tisztség jelenlegi betöltőjével, aki számos hasznos javaslattal és
kapcsolattal látott el Jekatyerinburgot illetően. Ugyancsak külön
köszönettel tartozom James Harrisnak a Leeds-i Egyetem Történeti
Intézetéből, aki maga is a korszak uráli történetének szakértője,
amiért Jekatyerinburgban összeismertetett Aleksz Kilinnel. A
Brotherton Könyvtárban a páratlan Leeds-i Orosz Levéltárban
dolgoztam, és különösen hálás vagyok Richard Daviesnek, aki az
anyagokat előkészítette, valamint a Liddle Gyűjteménynek és a
Leeds-i Orosz Levéltárnak azért, mert engedélyezték, hogy idézzek
belőlük. Roger Taylor felhívta a figyelmemet a gyönyörű Galloway
Stewart-fotókra Bradfordban, és Brian Liddy nagylelkűen lehetővé
tette, hogy mind a huszonkét kötetet megtekinthessem. Nick Mays, a
„News” Nemzetközi Levéltárból hozzáférést biztosított Robert
Wiltonnak, a Times tudósítójának irataihoz, amelyek a Geoffrey
Dawson-iratokhoz tartoznak, és hálás vagyok a News International
Limitednek, hogy engedélyezte idézésüket. John Rohl professzor a
Sussex-i Egyetemről értékes meglátásokat osztott meg velem Vilmos
császárról, míg Melanie Ilic a Gloucestershire-i Egyetemről számos
hasznos bibliográfiai javaslatot adott.
Ugyancsak Angliában Olga Romanoff hercegnő fogadott
csodálatos kenti otthonában, és megosztotta velem az 1998-as
Romanov-ünnepségeken készült fényképeit és emlékeit. Sonya
Goodman és férje, Philip felajánlotta kensingtoni otthonuk
vendégszeretetét, és Sonya színesen mesélt Kleinmikhel nevű
őseinek kapcsolatáról az orosz császári udvarral. A Krími Háború
Kutatóintézet kollégái, Hugh Small és Bill Curtis a pisztolyokról és
géppuskákról tájékoztattak. Oxfordban Harry Shukman professzor a
St. Anthony College-ból ebédre látott vendégül, miközben számos
tanácsot adott a korszak orosz forrásairól, és teljes támogatásáról
biztosította vállalkozásomat. Nem zárhatom azonban le ezt a listát
második otthonom, az oxfordi Bodleian Könyvtár nagyszerű
létesítményeinek, sem pedig mindig segítőkész és lekötelező
alkalmazottainak említése nélkül.
E könyv írása közben örömmel fedeztem fel, hogy mindössze
ötperces sétára lakom a Csodatévő Szent Miklós orosz ortodox
közösség templomától, amelyet 1941-ben Miklós atya, a korábbi
Charles Sydney Gibbes, a cárevics nevelője alapított. Tagjai mindig
melegen fogadtak istentiszteleteiken, és szeretném megragadni az
alkalmat, hogy a Nagy-Britanniában működő orosz ortodox közösség
figyelmébe ajánljam tevékenységüket.
Az Egyesült Államokból Joshua Wearout a Wichita Állami
Egyetemről volt szíves elküldeni a Paul James Rainly által
Szibériában gyűjtött anyagok és fényképek másolatait. Ronald M.
Bulatoff a Hoover Intézettől elküldte Riza Kuli Mirza, a jekatyerinburgi
helyőrség 1918–19-es parancsnoka Vera Cartell Gyűjteményben
őrzött iratainak fénymásolatát. John Jenkins, a Spark Múzeumtól a
táviratokról és a távhangüzenetekről tájékoztatott, míg David Mould,
az Ohiói Egyetemről az orosz telekommunikációt illető kérdéseimre
válaszolt. New Yorkban a 16. utca és 5. sugárút sarkán álló Zsidó
Kutatások Yivo Intézete nagyszerű adottságait élveztem (amely ma a
Zsidó Tanulmányok Központjához tartozik), ahol Herman Bernstein
kiterjedt és alaposan alulbecsült levéltárát tanulmányoztam (lásd a
forrásokhoz írott jegyzeteket). A Yivóban Jesse Aaron Cohen segített
ráakadni Bernstein szibériai fényképeire és azokra a fotókra,
melyeket a Szibériába küldött amerikai expedíciós erők készítettek.
Gunnar M. Berg számos fájlt küldött el a Bernstein-gyűjteményből, és
sok hivatkozási anyagot fénymásolt le számomra. Végezetül, New
York-i utam nem lett volna akkora öröm barátom, John Reiner jó
társasága és támogatása nélkül.
E könyv írása közben nagyra értékeltem családom szeretetét és
biztatását – különösen fivéreimét, Christopher és Peter Ware-ét, akik
segítettek honlapom megalkotásában, és állandóan bátorítottak,
éppúgy, mint kedves barátom, Christina Zaba. William Horwood
egyes lényeges fejezeteknél látott el szakavatott megjegyzésekkel és
építő bírálatokkal. A Hutchinson Kiadónál felelős szerkesztőm,
Caroline Gascoigne biztosított lelkes támogatást a könyvhöz, éppúgy,
mint nagyszerű PR-osom, Cecília Durāes is. Ugyancsak köszönetet
kell mondanom képszerkesztőmnek, Elaine Willisnek és
kiadványszerkesztőmnek, Jane Sellynek.
Végül, de nem utolsósorban óriási hálára kötelez ügynököm,
Charlie Viney. Amikor felvetette egy, a Romanovokról szóló könyv
ötletét, először felsóhajtottam, és azt bizonygattam, hogy már nem
maradt ebben a témában semmi mondanivaló. Biztatására mégis
nekiláttam, és új szemszögből ismét áttekintettem a történetet, majd
előálltam a feszes, tizennégy napos forgatókönyvvel. Ezután Charlie
magasztalt, dicsért, és a könyv írásakor a helyes irányba kalauzolt,
miközben alaposan újra átgondoltam, hogy addig miképp álltam a
történetíráshoz. Borzasztóan hálás vagyok türelméért, támogatásáért
és a vállalkozásba vetett hitéért, ahogy kemény munkával töltött
óráiért is. Nélküle A Romanovok utolsó napjai soha nem született
volna meg.
Helen Rappaport
Oxford
2008 szeptemberében
A Romanovok utolsó napjai 2007-es megírása óta a Four Sisters:
The Lost Lives of the Romanov Grand Duchesses (2014) (magyarul:
A négy nővér: a Romanov nagyhercegnők elveszett életei, 2017)
című könyvemmel visszatértem a Romanov-családhoz, amely a
császári család magánéletét taglalja. Nem áll azonban
szándékomban, hogy ez a könyv bármiképp is pótolja vagy felülírja A
Romanovok utolsó napjait, amely nagyon is önálló kötet, hiszen a
család életének utolsó két hetére összpontosít.
