Kun László emlékezete

272 Pages·1994·12.344 MB·Hungarian

by  Kristó Gyula

Szegedi Középkortörténeti Könyvtár
5
KUN LÁSZLÓ EMLÉKEZETE
A bevezetőt írta,
a forrásszövegeket válogatta
és a jegyzeteket összeállította
KRISTÓ GYULA
SZEGED · 1994
A magyarul eddig közzé nem tett forrás
szövégeket fordította:
ALMÁSI TIBOR, BLAZOVICH LÁSZLÓ, DÉR TERÉZIA,
Sz. GALÁNTAI ERZSÉBET, KORDÉ ZOLTÁN, KOSZTA LÁSZU\
KRISTÓ GYULA, LÁKATOS PÁL, LÁZÁR ISTVÁN DÁVID, ÜRBÁN
IMRE, PETROVICS ISTVÁN, SEBŐK FERENC,
V ALACZKAI LÁSZLÓ
A kötetet lektorálta: MAKK FERENC
A kötet megjelenését támogatta:
az Országos Játék Alap Kezelő Szervezet
Műszaki szerkesztő:
DÁVID TAMÁS
ISBN 963 482 0026
@ Szegedi Középkorász Műhely. 1994
BEVEZETŐ
1262-ben, Kun László születésének évében éppen húsz
esztend~je volt annak, hogy l\1agyarországon számottevő
háború nem ~jlott. Amióta a tatárok 1242 márciusában el
hagyták az országot, területe mentes maradt a nagy pusztítá
sokkal járó hadjáratoktól. Nem szüneteltek ugyan a katonai
események 1242-1262 között sem, de ezek az ország határ
vidékeire korlátozódtak, vagy jobbára a szomszédos országok
ellen irányultak. A béke, azonban csak fizikai értelemben volt
jelen, az ország sorsáért felelősséget érzők számára a lélek
bék~je nem adatott meg. Még évekkel 1242 után is kísértett
egy újabb tatár támad,is veszélye, s a királyi hatalom azon
munkálkodott, hogy vissza tudják verni a bekövetkező invá
ziót. Naponta érkeztek a hírek az 1240-es években IV. Béla
magyar kinilyhoz a tatárok kés7Ülődéseiről. Az uralkodó
szorgalmazta a menedéket nyújtó kővárak építését, a nagy
tömegben együtt élő városi népesség áttelepítését a védelm~t
biztosító kőfé\lak mögé, s minden er~jével arra törekedett,
hogy n~ fordulhasson még egyszer elő az, ami 1241-ben
1mcgtörtént, amikor az ország uralkodó eli~je túlnyomór&szt
királya ellen foglalt állást, mert ez a király nemcsak hogy nem
adott - elődei szokásával ellentétben - birtokokat nekik,
hanem elvette ingatlanaik nem kis részét, nem engedte színe
eté jéirulni az ügyeiket a királynál elintézni akaró előkelőket, s
kivitetk a tanácsból székeiket, hogy jelenlétében a világi
hataln1asok ne ülhessenek le. IV. Béla tanult a tatárdúlás
kudarcából, felhagyott a birtokok nagy ütemű visszavételével,
maga is hozzákezdett a még megmaradt királyi földek elado
mányozásához, hogy maga· mellé állítsa, egy tatár támadás
5
esetében szívvel-lélekkel a maga . oldalán sorakoztassa fel
azokat az előkelőket, a bárókat, akik egyre inkább nem csupán
tágas ingatlanok, hanem erős magánhadseregek urai is lettek.
A külpolitikát s ezen belül a királyi család házassági politi
k~ját is egy tatár támadás elhárítása céljainak rendelte alá
IV. Béla. Két leányát adta nőül orosz hercegekhez, egyet
pedig lengyel herceghez, hogy a dinasztikus kötelékek létesíté
sével is szövetségesekre leljen ·a tatárok ellen azon országok
vezetői körében, amelyeket hasonlóan - vagy, mint az oro
szokat, még a magyaroknál is jobban - fenyegettek a tatárok.
Visszafogadta az országba a kunokat, akik éppen 1241 vész
terhes napjaiban hagyták el új ha~jukat. A kunokra, akik
pogányok voltak, nomád életet éltek, megint csak elsősorban a
tatár támadás kivédése miatt volt szüksége az uralkodónak. Az
állam előtti társadalom viszonyai között élő, tehát tömegeiben
szabad, azaz szolgasorba még le nem süllyesztett kunok tekin
télyes katonai erőt jelentettek. Könnyűlovasok voltak, nagy
számú, íjjal, nyillal jól bánó népesség. S a kato11ai erő a király
kezéből egyre inkább a nagyurak kezébe csúszott át annak
arányában, ahogyan a királyi birtokok törvényes - m~jd
egyre gyakrabban törvénytelen - eszközökkel a nagyurak
tulajdonába jutottak. Mi sem volt természetesebb IV. Béla
számára, mint az, hogy a kunokkal kötött szövetségét szin~én
házasság révén pecsételje meg. S hogy milyen fontosnak
tartotta az uralkodó a kunokkal fennálló jó viszony megőrzé­
sét, az mutatja: elsőszülött fiát, az 1239-ben szü.letett Istvánt
házasította össze kun leánnyal, valószínűleg Sz~jhán kun
fejedelem leányával, Erzsébettel. Még kisgyermekek lehettek,
amikor - merőben politikai érdekből - frigyük megköttetett.
Egy, az 1240-es évek végéről származó, a pápához szóló
magyar királyi levél már említést tett Istvánnak a kun leánnyal
kötött házasságáról. Ők voltak, Árpád-házi István és Kun
6
Erzsébet, az 1262-ben megszületett, Kunnak mondott László
szülei.
László születését azonban a magyar belpolitikai élet újabb
bonyodalmai előzték meg. István nem elégedett meg az 1250-
es években azzal a címmel, amely mint a magyar ki-rály első­
sziilöttjét megillette, hogy tudniillik az ország trónjának hiva
talos örököse volt, aki azonban tényleges hatalomhoz majd
csak apja, IV. Béla halála után juthat, hanem mindenképpen
már apja életében igazi hatalomra, kormányzati feladatkör
betöltésére tört. Nem egyszerűen egy tizenéves ifjú ambícicíi
níl volt szó, hanem arról, hogy mindazok az előkelők, akik
számosabban voltak annál, minthogy egyetlen királyi központ
- mint meleget árasztcí tűzhely - körül elhelyezkedhettek
volna, szívesen vették a királyi hatalom megosztását, sőt
maguk is erre törekedtek. A hatalmi központok megkettőződé­
se kétszer annyi előkelőnek biztosított kiemelkedő állást, gyors
meggazdagodást, ráadásul a két központ közötti viszályok
szfüísával hol egyiktől, hol másiktól lehetett kedvezményekre
számítani, az egyik a hűséget, a másik a hűtlenséget jutalmaz
ta. István és a körülöttük csoportosult előkelők első sikerüket
1257-ben érték el, abban az évben, amikor István betöltötte
tizennyolcadik életévét. A már a 40-es években királlyá koro
názott, de területi hatalommal fel nem ruházott István ez
évben elnyerte apjától Erdély kormányzását. Ezzel jogot szer
zett arra, hogy magát „Isten kegyelméből király, Magyaror
szág kiválcí [királyának] elsőszülöttje és erdélyi herceg" cím
mel illesse. A magyar külpolitikai akciók alakúlásának függvé
nyében egy rövid időre az erdélyi hercegi címet a stájer her
cegi címmel cserélte fel, ám amint a magyarok - rövid ura
lom után - kiszorultak Dél-Stájerországból, újra erdélyi
hercegnek íratta magát István.
IV. Béla és fia, István viszályában nagy fontosságú az
1262. esztendő. Ez évben előbb Pozsonyban békét kötöttek,
7
majd a Tisza mellett levő Poroszlón I~tván esküt tett a po
zsonyi béke megtartására. István új és egészen 1270-ig hasz
nálatban maradt címzése ekkor bukkan fel első ízben: az
„Isten kegyelméből Magyarország itjabb királya, erdélyi
herceg, a kunok tira" titulussal illette magát. Az i(jabb királyi
cím arra utalt, hogy lényegében apjával egyenrangú uralkodó
nak tekintette magát, és csak fiatalabb életkora miatt használta
az ifjabb királyi címet. Az erdélyi hercegi c·ím területi hatal
mára utalt, arra a kelet-magyarországi régióra, ahol már
hosszú idő óta az erdélyi v~jda gyakorolt végrehajtó hatalmat
a király képviseletében, a kunok ura titulus pedig kettős érte
lemmel bírhatott. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kunok
István országrészében éltek - ez az uralmi terület messze
túlnyúlt a történeti Erdély nyugati határain, s az egész keleti
országrészt magában foglalta -, illetve hogy István anyja
révén kun t~jedelmi családból származott. A kunok egyébként
bekerültek a pozsonyi megegyezés pon~jai közé is, amennyi
ben IV. Béla ígéretet tett arra, hogy István kunjait nem csá
bítja magához, míg István ugyanezt a németek, a csehek és a
szlavóniai szlávok vonatkozásában ígérte meg. Hogy 1262-ben
voltaképpen új állam, az itjabb kiraly állama született meg a
magyar államon belül, annak csalhatatlan mutatói vannak.
Ekkor tűnt fel első ízben az ifjabb király nádora tiszt, amely
az ország fontos világi közjogi méltóságának megkettőzését
jelentette. István mintegy „idegen" uralkodó ígérte meg, hogy
sem ő, sem bárói, nemesei, sem kunjai, sem külországi szö
vetségesei semmit sem tesznek IV. Béla koron~ja és országa
ellen, sőt segítséget nyújt neki, ha támadás érné. Azt is ki
mondta István, hogy nem indít támadást IV. Béla báróinak
várai ellen, engedi közte és apja között szabadon közlekedni,
mi több, szabadon pártot változtatni az előkelőket és a neme
seket.
8
A pozsonyi, illetve a poroszlói megegyezés csak időlegesen
tudta elhárítani az ország fizikai hék~jét fenyegető veszélyt, a
belháború kitörése a levegőben lógott. István herceg és Kun
Erzséhet nászából leányok már az 1250-es évek második fele
óta születtek, az elsőszülött fiú, László 1262-hen látta meg a
napvilágot. Egy hosszas helső héke periódusának utolsó évei
hen született, ám mintegy beleszületett a pártviszályok, meg
hasonlások kellős közepébe. Szinte az anyat~jjel együtt szívta
magába a pártoskodás, az országot megosztó gyűlölködés, a
mind leplezetlenehb hatalmi torzsalkodás szellemét. Alig fél
évvel a poroszlói eskü után István már újahh pontokkal egészí
tette ki a megegyezés artikulusait, s közhen nagy anyagi erő­
ket mozgósított, hogy a pártján álló előkelőket szilárdan magá
hoz láncolja, ar.ja híveit pedig annak hűségéről eltántorítva
saját oldahíra vonja. 1264-lxil ránk maradt István itjabb ki
rálynak egy számadása, amely a szerémi kamara, a szalacsi só
és a selmeci ezüst jövedelmeihcil másfél tucat előkelőnek adott
anyagi támogatást részint természethen (textíliában, ötvös
munkában, szőrméhen), részint pedig készpénzben. Egyehek
között IV. Béla alkancellá~ja is ott szerepelt az István által
,,segélyezett", megadományozott urak list~jában. A pártváltoz
tatások ellenértékeként magas tisztségeket, jövedelmező vára
kat és vártartozékokat nyertek ~jándékha a hárók. A morál
1'nélypontra süllyedt. A hűség, a kitartás elvesztette vonzen::jét,
áruvá vált, a piaci kereslet-kínálat törvényeinek engedelmeske
dett. Mivel a két király egymásnak feszülését nem kisebb tét
motiválta, mint a főhatalom kérdése, semmi ár nem volt
drága, amit meg ne adtak volna - nem csupán István, hanem
Béla is - az ellentáborból hozzájuk csatlakozó uraknak. Há
borúra készült mindkét fél, s nem volt kétséges, azé lesz a
győzelem, amelyikük több báró, azaz erősebb magánhadsereg
támogatását élvezi. A fegyveres harcok 1264 nyarán kitörtek.
9
Az ország 22 éve tartó belső (inkább csak fizikai) b&~jének
vége szakadt.
Az első sikereket IV. Béla érte el. Kezére került Sárospatak
vára, ahol István felesége, Kun Erzsébet és gyermekei is
tartózkodtak. IV. Béla, aki két évvel ezelőtt még őszintén
örült István fia, László herceg megszületésének, most menyét,
unokáit, köztük Lászlót is fogságba vetette. Saját országrészé
be, a felvidéki Turóc várába szállíttatta őket, s ott őriztette.
László nyiladozó értelme egy mélységesen megosztott, egy
mással meghasonlott világra csodálkozhatott rá, ahol apja a
fiának, testvér a testvérnek ádáz ellensége. S miközben a
foglyok tétlenül várták sorsuk !llakulását, a háború szeker;
gurult tovább. István helyzete mind szorítóbhá vált. Béla
seregei gőzhenger módjára hatoltak kelet felé, sorra foglalták
az
el István országrészében levő várakat. István Erdélybe
szorult vissza, ott is egyre hátrált. Egészen Erdély délkeleti
szegletébe, a ban;asági Feketehalom várába szorították vissza
Istvánt és egyre fogyatkozó híveit. Jellemzö módon még a
kunok is átálltak IV. Béla oldalára, s a Hunyad megyei Dévá
nál megvívott csatában Bélát támogatták István híveivel szem
ben. Béla a döntő győzelem kap~jában állt. Kezdetét vette
Feketehalom ostroma. Ám Bélának a megannyi katonai sikert
nem sikerült háborút eldöntő győzelemmé változtatnia. Egyfe
lől István maroknyi csapata derekasan állta a körülzárt várban
az ostromot. Másfelől eredményes akciókat folytattak István
hívei - elsősorban a Csák nemzetségbeli Péter és Máté -
Béla serege ellen az ország több pontján (így a Maros menti
Dévánál, valamint .a beregi Baranka váránál). Végül pedig
megérkezett Feketehalom alá István egy további híve vezetésé
vel a felmentő sereg, amely feltörte az ostromgyűrűt, s mind
ezek az események együttesen fordulatot idéztek elő a magyar
országi belháború menetében. Immár István serege lendült
támadásba, s Béla hada hátrált vissza, nyugat .felé. A döntő
10
összecsapást 1265 márciusában a Pest megyei Isaszegnél
vívták meg, s ez István győzelmével ért véget. A IV. Béla
király seregét vezető Béla macsói herceg (IV. Béla unok~ja)
elmenekült, az uralkodó legfőbb támaszainak tekinthető Héder
nembeli Kőszegiek (Henrik bán és fiai) fogságba estek. A
háborúság lezárultával a foglyok kölcsönösen kiszabadultak,
így nyerte vissza szabadságát István felesége, Erzsébet, vala
mint több gyermeke, köztük László is., Az ellenségeskedést
az 1266. március 23-án a mai Margitszigeten megkötött béke
zárta le. Megint kölcsönösen ígéretet tett egymásnak a két
király arra, hogy egymás híveit nem csábí~ják magukhoz (így
pl. IV. Béla sem nyeri meg magának István kunjait), s kölcsö
nös tartózkodást fogadtak egymás területének, javainak táma
dását, pusztítását illeti'">en. A •sok áldozattal járt belháború
végeredményben eldöntetlenül végződött, sem Bélának nem
sikerült kiszorítania a tényleges hatalomból elsőszülött fiát,
sem István nem tudta növelni uralmát apja rovásárá. Nyilván
az erőviszonyok viszonylagos kiegyenlítettsége adja magyará
zatát, hogy IV. Béla életének hátralevő öt esztend~jében fegy
veres összecsapásra a két király között már nem került sor, a
bizalmi válság azonban igen mély volt közöttük.
Egymástól függetlenül szövögették a külpolitika szálait,
azzal a nem titkolt reménnyel, hogy új külországi szövetsége
sek szerzése nem lesz hatástalan a belső eníviszonyok alakulá
sára sem. IV. Béla király egyre jobban a csehek felé t~jékozó
dott, akikkel pedig 1260-ban még véres ütközetet vívott, s
tőlük vereséget szenvedett. Viszonyuk javulásához nagyban
hoz~járnlt, hogy az 1260-ban éppen IV. Béla ellen győztes
cseh kinHy, II. Ottokár (Otakár) 1261-ben IV. Béla unok~ját,
Kunigundát vette nőül. Ugyancsak ezt a szövetséget erősítette
az a másik házasság, amelyet IV. Béla kisebbik fia, Béla
szlavón herceg kötött 1264-ben a brandenburgi őrgróf leányá
val, ugyanis az őrgróf II. Ottokár rokona volt. Amikor IV.
11
~
Béla és István 1266-han megkötötték a margitszigeti megegye
zést, Istvánnak nemcsak azt kellett megígérnie, hogy apját,
anyját, testvérét, Bélát, továbbá unokaöccsét, Macsói Bélát
nem zakla~ja, hanem azt is, hogy hasonlóan tartózkodik IV.
Béla szövetségesei és rokonai, a cseh király, valamint a krak
kói és a gnyeznói lengyel hercegek elleni támadásoktól is. IV.
Béla nyugati és északi orientációjával szemben István déli és
keleti irányban tájékozódott. 1266-han Bulgáriába vezetett
hadat, s itteni katonai sikerei indokolták, hogy utóhh felvette
uralkodó címei közé a „Bulgária királya" titulust. 1268-han a
magyar-szerb háborút azzal zárták le, hogy István leányát 1.
Uros szerb király fi;:t vette feleségül. Mivel a Balkánon. a
magyar uralkodók közül István harcolt és hódított, ez a körü)
mény őreá hívta fel a nápoly-szicíliai királysúgot az 1260-as
években pápai hűhéresként elfoglaló 1. Anjou Károly figyel
mét. Mivel Károly arra törekedett, hogy a Földközi-tenger
keleti medencéjében egyeduralomra tegyen szert, szövetséget
akart kiépíteni Magyarországgal, illetve Istvánnal, hogy innen
továbblépve tegyen lépéseket a Balkán, illetve az 1261-ben
visszaállt bizánci császárság elfoglalására. Istvánnak is kapóra
jött a nápolyi kezdeményezés, hiszen ezzel külpolitikai pozí
ciói nagy mértékben megerősödtek. 1269 szeptemberében
pápai jóváhagyással létrejött Károly nápolyi király és István
itjabb király szövetsége; kettős házassági kötelék létesült a két
uralkodóház között, 1. Károly fia, Károly István leányát,
Máriát vette feleségül, míg ez ekkor hétéves László herceg
Károly leányának, Izabellának a kezét nyerte el.
A két magyarországi uralkodó közti hizalmi válságot jól
muta~ja az a !eva, amelyet 1270 első hónapjaiban, immár
halálos betegen, küldött el IV. Béla 11. Ottokárhoz. Ebben
arra kérte hajdani ellenfelét, mostani szövetségesét, hogy
halála esetén fogadja be özvegyét, leányát, Annát (aki Ottokár
anyósa volt), továbbá mindazokat a bárókat, akik megmarad-
12