Table Of ContentK O C SIS
ZOLTÁN
l I ASZ LÓD
M RO c)N A ELŐTT
Nap Kiadó
Juhász Előd
KOCSIS ZOLTÁN
Beszélgetéseink tükrében
40 év interjúi
N ap Kiadó
Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium
könyvszakmai kamattámogatásával
NFMZtri ÉROÍ ORRÁS
MINISZTÉRIUM
©Juhász Előd, 2011
© Nap Kiadó, 2011
Európa nem arra kíváncsi,
hogy hogyan utánozzuk őket,
hanem arra, hogy mit adunk magunkból.
Kodály Zoltán
ELŐHANG
Ezt a könyvet Kocsis Zoltán hatvanadik születésnapja ihlette. Belső
ösztönzést érezve nem térhettem ki a nem-mindennapi lehetőség elől.
Hiszen több évtized alatt, rádiós és televíziós munkám során nálam a
legtöbbször szereplő művész vitathatatlanul ő volt. Már 1963-ban fel
lépett az egyik filmre rögzített televízióműsorunkban! Ez egy élő zenei
fej törőjáték volt, Zenélő órák sorozatcímmel, melyben a négy műsorvezető
egyikeként részt vehettem. Az adást - a díszvendég, Kodály Zoltán jelen
létének köszönhetően - szerencsére filmre vették, így megmaradt.
Hét évvel később a Rádió zongoristaversenyével kezdődött Kocsis
Zoltán ma is tartó, töretlen karrierje. Egy zongorista felfedezése - ezzel a
címmel jelent meg lelkes beszámolóm a gálaest szenzációjáról, 1970
márciusában. Innentől sűrűsödtek a találkozásaink és azok „lenyo
matai”: írások, interjúk, kritikák, rövidebb-hosszabb beszélgetések a
rádióban, televízióban.
Majd’ fél évszázad saját írott és hangzó dokumentumait átvizsgálni
nem kis élmény! Mindebből - aligha becsülöm túl - valóságos sűrített
pályarajz kerekedik ki, mégpedig a leghitelesebb forrásból. Ujraolvas-
va, -hallgatva magam is el-elámultam, hogy Zoltán mennyire érett
elképzelésekkel, elvekkel, gondolatokkal vérteződött fel már kora ifjú
éveitől! Meggyőződésem, mindezt nem hagyhatjuk a könyvtárak mé
lyén, a bizonytalan perspektívájú archívumokban - mivel a gondola
toknak inspiráló ereje van. Hiszen ha valaki, akkor Kocsis Zoltán a
megkérdőjelezhetetlen zenei tekintély ma hazánkban.
5
Amit e könyv elénk tár: vitathatatlan érték. Csak biztatni tudom
kollégáimat, hogy ezeket és Kocsis hasonló megnyilatkozásait felhasz
nálva írják majd meg a nagyobb összefoglaló könyvet róla, bár tudom,
hogy saját, napról napra vezetett feljegyzéseit és gondosan gyűjtött do
kumentumait alapul véve e gigantikus munkára alighanem ő maga len
ne a legalkalmasabb. Ugyanakkor kétlem, hogy ilyen rendkívül sűrű,
„többéletes” mindennapok mellett erre valaha is lesz ideje, energiája.
Hangsúlyozom, hogy ebben a kötetben - bár én vagyok a kérdező
és a temérdek audio-, videó- és írásos anyag válogatója - mindenkép
pen Zoltáné a főszerep. Nem is lehetne másképp. De nem érzem úgy,
hogy az esetek többségében egyszerű alákérdező lettem volna - ezt
a szerepet szokták az újságírókollégák találóan mikrofonállványnak
titulálni. Igyekeztem hozzá is felkészülten, alázattal, tisztelettel köze
líteni. Nemegyszer talán „katalizátorrá” válva, hiszen beszélgetésünk
olykor mélyebb rétegekbe hatolt és újabb gondolatokat keltett életre.
Azt hiszem, az természetes, hogy - mivel az idézett riportokat
gyakran évek választják el egymástól - szinte elkerülhetetlenek a
gondolat- és témaismétlődések, a rondótémaszerűen vissza-vissza-
térő motívumok. Zoltán szinte teljesen „kész” gondolkodású, rend
kívül széles látókörű volt már kora ifjú korában. Ugyanakkor valóban
érezhető - és erre ő is céloz - a megengedőbb, ha úgy tetszik, higgad
tabb, bölcsebb szemlélet kialakulása az évek-évtizedek során.
A kevésbé időtálló aktualitásokat, „csevegéseket”, ismétlődéseket
és a Zenebutik bán általa „celebrált” zenei fejtörőjátékokat - bár azok
az élőadásokban rendkívül hatásosan érvényesültek-jórészt mellőz
tem, de a hosszabb, többnyire teljes műsort kitöltő gondolatcseréink
természetesen épségben maradtak. Ezekben csak minimális stiláris
változtatásokat hajtottam végre, mert fontos a spontán élőbeszéd za-
matának, szuggesztivitásának megéreztetése.
Az egyes fejezeteknél kiemeltünk egy-egy jellemző gondolatot -
ezzel is hangsúlyt kapnak az elhangzottak. Ugyanakkor csak a leg
szükségesebb helyeken maradtak meg a zenei illusztrációk jelzései,
6
bár tudom, alighanem DVD-mellékletek sora adhatná csak vissza tel
jesebben - ha egyáltalán - Zoltán remek „zenemagyarázatait”. Sajnos,
ez messze túlnőné könyvünk kereteit, lehetőségeit. Úgy érzem, bár
ezeket nem pótolhatja, mégis, más szempontból fontosak a háttérre
való utalások, hiszen nem közömbös, hogy mi, mikor, milyen kör
nyezetben, milyen háttérrel hangzott el.
Jólesett évtizedeket visszapergetve felidézni e közös mozzana
tokat. Örülnék, ha - átlapozva a könyvet - Önök is, Hölgyeim és
Uraim, úgy találnák majd, hogy a Kocsis Zoltánról alkotott képünk
mindezzel együtt igazabb és színesebb lesz: és így általa és vele mi is
gazdagodunk.
2011. november 1.
Juhász Előd
1
I
Az első találkozások
A legelső találkozás a véletlennek köszönhető. 1961-ben végeztem a
Zeneakadémián (akkori elnevezése még Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola volt), a Zenetudományi Tanszak zenetörténet tagozatán.
Egy évig gyakornokként a Zeneműkiadó Vállalatnál dolgoztam, majd
1963. január 1-jctől zenei szerkesztő lettem a Magyar Rádióban. És
- mint mindig - ezzel párhuzamosan több, másfajta zenei tevékeny
séget is folytattam. Zcnckritikákat, beszámolókat írtam, előadásokat
tartottam, kórusoknál, népi együtteseknél zongoráztam. Erre figyel
hetett fel a tervezett televíziós zenei fejtörőműsor rendezője, Hor
váth Adám, neki köszönhető, hogy legfiatalabbként bekerültem a
játékvezetői „négyes fogatba”, Forrai Miklós, Kollár Endre és Lukin
László mellé.
A Zenélő órák című, évekig tartó, havonta jelentkező vetélkedő
sorozatra az idősebbek talán még emlékeznek: a hazai televíziózás
hőskorának egyik érdekes színfoltja volt.
A Muzsikál az élet című adás (1963. június 27.) az egyetlen a soro
zatból, amelyet - természetesen Kodály miatt - filmszalagon archi
váltak, ezért szerencsére pontosan visszaidézhető. Ebben maradt fenn
az akkor tizenegy éves, rövidnadrágos Kocsis Zoltán Bach-zongora-
játéka! (Egyik későbbi beszélgetésünkben Zoltán vissza is emlékezik
erre az eseményre.)
Az 1960-70-es években rendszeresen publikáltam különböző
újságokban. Az akkoriban nagyon népszerű Tükör hetilapnak éve
kig zenekritikusa voltam, rendre beszámoltam zenei életünk jeles
eseményeiről, így természetesen a Magyar Rádió Beethoven-zon-
goraversenyének gálaestjéről is. Máig büszke vagyok erre az írásra,
hiszen akkor még nem lehetett tudni, merre, milyen messze vezet a
zongoraverseny berobbanó győztesének életútja.
9
Egy zongorista felfedezése
Tükör, 1970. március 24.
Egy tizenhét éves fiatalember ül a zongora előtt. A Zeneakadémia
zsúfolásig megtelt nagytermében pisszenés sem hallatszik, vissza
fojtott várakozással figyel mindenki. Feszültség vibrál a levegőben.
Végre megszólal a zongora, megelőzve a zenekart: itt halljuk először
Beethoven G-dúr zongoraversenye első tételének monologizáló főté
máját. Ez után a prológ után a kísérő zenekar lép előtérbe, témákat
exponál, és előkészíti, előlegezi a lebegően könnyed, érzelemgazdag,
ábrándozó első tételt.
A zongorakoncert szólistája Kocsis Zoltán, a rádió országos Beet-
hoven-zongoraversenyének győztese. 1952-ben született Budapesten,
jelenleg a Zeneművészeti Főiskola másodéves hallgatója, Kadosa Pál
növendéke. Zongorajátéka mágikus, lehetetlen oda nem figyelni rá,
lehetetlen kivonni magunkat a hatása, varázsa alól. De nem is akar
juk, hiszen ritka eseménynek lehetünk tanúi: egy nagy előadóművész
felfedezésének.
Egy frappáns zenei anekdota szerint Toscanini egyszer azt mon
dotta volna Furtwánglernek, hogy ő úgy dirigál, ahogy a komponista
azt pontosan leírta. Mire Furtwängler így válaszolt: „Én meg arra va
gyok büszke, maestro, hogy azt dirigálom, ami a hangok között van.”
Az igazi művészi produkció persze mindezt egyesíti magában,
megkapjuk, meghalljuk mindazt, amit a zeneszerző leírt, s megérez-
zük azt a gondolati-érzelmi „hátteret” is, aminek életre keltésére csak
a leghivatottabbak képesek. Kocsis Zoltán e kiválasztottak közül való,
ragyogó pianista, akinek bemutatkozása, megismerése kiemelkedő
eseménnyé avatta a Rádió március 13-án lezárult zongoraversenyét.
Mi az, amivel Kocsis Zoltán kitűnt vetélkedőtársai közül? Hiszen
rajta kívül is hallhattunk igen tehetséges zongoristákat, jól sikerült in
terpretálásokat. Am valami mindegyikükből hiányzott, éppen az, ami
10
