Table Of ContentRONALD KESSLER
AZ FBI TITKAI
Pam, Rachel és Greg Kesslernek
RONALD KESSLER
AZ FBI TITKAI
LELEPLEZETT TÖRTÉNETEK –
HIHETETLEN IGAZSÁGOK
A fordítás alapja:
Ronald Kessler: The Secrets of The FBI
This translation published by arrangement with
Crown Publishers, an imprint of the Crown Publishing Group,
a division of Random House, Inc., 2011
© Ronald Kessler, 2011
Fordította © Bojtár Péter, 2012
Szerkesztette: Szőllős Péter
Borítóterv: Tabák Miklós
HVG Könyvek
Kiadóvezető: Budaházy Árpád
Felelős szerkesztő: Török Hilda
Kiadói szerkesztő: Szűcs Adrienn
ISBN 978-963-304-083-6
Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos
reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel –
elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül
közölni.
Kiadja a HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2012
Felelős kiadó: Szauer Péter
www.hvgkonyvek.hu
Nyomdai előkészítés: Kedves László
Nyomás: Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt.
Felelős vezető: Vágó Magdolna
ELŐHANG
Karácsony első napja volt, pár perccel dél előtt. A pulyka már a
sütőben izzadt, illata belengte a házat, amikor Arthur M. „Art”
Cummings II-nek üzenete érkezett a mobiltelefonjára.
Az FBI parancsnoki központjából utasították, hogy egy
biztonságos vonalon hívja vissza őket. Miután visszahívta őket, a
központból közölték vele, hogy a Northwest légitársaság
Amszterdamból Detroitba tartó 253-as járatán, az út vége felé,
pontosabban, amikor a gép belépett az amerikai légtérbe, az
egyik utas megpróbált felrobbantani egy bombát.
Az FBI nemzetbiztonsági ügyekért felelős
igazgatóhelyetteseként az ötvenéves Cummings hatáskörébe
tartozott az iroda terrorelhárító és kémelhárító tevékenységének
irányítása. Közvetlenül az ő felelőssége volt a terrorista
merényletek felderítése és megakadályozása, illetve a más
országok által folytatott kémtevékenység elhárítása. Az amerikai
kormányban kevesen tudtak annyi titokról, mint ő.
Cummings számára a terroristák utáni vadászat észjáték
volt. Ő volt a ragadozó, a terrorista a zsákmány. Akadt-e
terrorista, akinek sikerült kijátszani őt? Megbízhat-e a hozzá
eljutott információban? Elkerülte-e nyom a figyelmét? Ilyesféle
kérdésekre riadt fel éjszakánként, miközben az irányítása alatt
megpróbálta átalakítani az FBI-t egy olyan ügynökséggé, amely
nem annyira az ügyészi és vádemelési folyamatokat végzi, sokkal
inkább a merényletek megakadályozását tartja elsődleges
céljának.
A terroristák lefülelésének érdekében Cummings naponta
beszélt az FBI Taktikai Bevetések szekciójával (FBI Tactical
Operations – TacOps), azzal a szupertitkos, a betöréseket
művészi szinten űző ügynökökből álló FBI-csoporttal, amely a
bíróságok által engedélyezett behatolásokat hajtja végre
lakásokba, irodákba vagy akár nagykövetségekre is, ahol aztán a
csapat tagjai poloskákat és videokamerákat rejtenek el, és
betörnek a számítógépekbe. A terroristák mellett a célpontok
lehetnek a maffia tagjai, a Kongresszus korrupt képviselői, a
kémek vagy az orosz és kínai titkosszolgálatok tisztjei is.
A fedett akciók közben a TacOps tagjai elkábítják az
őrkutyákat, néha ál-közlekedési baleseteket rendeznek, elterelik
a forgalmat vagy közműjavítást színlelnek, hogy a ház lakói vagy
a biztonsági szolgálat emberei csak hosszabb úton érjenek oda. A
zárakat feltörő és a riasztórendszereket ártalmatlanító ügynökök
álcázására hamis utcai házfrontokat húznak fel a valódi ház elé,
vagy éppen műbokrokban bújtatják el az ügynököket. Lebukás
esetén ugyanis a TacOps tagjait akár agyon is lőhetik a lakók,
akik betörőnek vélik őket.
Az al-Káida levadászása mellett Cummingsnak a
szervezetek közötti rivalizálással is meg kellett küzdenie. A New
York-i városi rendőrség például megszegte az FBI-nak tett
ígéretét, és a New York-i metró felrobbantását tervező és az al-
Káidának dolgozó Najibullah Zazi esetében még a startpisztoly
eldördülése előtt akcióba léptek. Az Egyesült Államok
Belbiztonsági Minisztériuma (U.S. Department of Homeland
Security) képtelen volt ellátni a bevándorlási ügyekkel
kapcsolatos feladatait, miközben megpróbált beavatkozni olyan,
a terrorelhárítást érintő döntésekbe, amelyek kizárólag az FBI
hatáskörébe tartoztak. És akkor még nem is beszéltünk az
Országos Hírszerzés Igazgatói Hivataláról (Office of the Director
of National Intelligence – ODNI), amely szintén gyakran volt láb
alatt, miközben az FBI szinte semmi hasznot nem húzott a
tevékenységéből.
A hivatalok közötti belvillongások mellett Cummingsnak
kellett kezelnie azokat a kéréseket is, amelyek az FBI
függetlenségét sérthették. Miután az Igazságügyi Minisztérium
(Department of Justice) bejelentette, hogy Khalid sejk
Mohamedet New Yorkban állítják bíróság elé, a minisztérium
felkérte Cummingst, hogy készítsen egy biztonsági felmérést
arról, hogy a tárgyalás milyen veszélyeket jelentene a városra.
Cummings ebbe nem ment bele. Úgy vélte, hogy egy ilyen FBI-
felmérést mind a republikánusok, mind a demokraták politikai
célra használnának. Ráadásul úgy tartotta, hogy a New York-i
tárgyalásra – amelyet felelőtlen ötletnek tartott – amúgy sem
kerül sor.
Cummingst halálra bosszantotta az is, hogy az Obama-
kormányzat tisztviselői nyilvánosan „ember által okozott
katasztrófának” nevezték a terrorista merényleteket, csak hogy
ne kelljen az iszlamista vagy a dzsihadista kifejezést használniuk.
„Förtelmes, förtelmes – vélekedett Cummings ezekről az
ötletekről. – Senki nem tagadhatja, hogy napjainkban az
iszlamisták tartják kézben a terrorizmus világát.”
Másfelől viszont Cummings semmi rosszat nem látott abban,
hogy mind az Obama-, mind a Bush-kormányzat ragaszkodott
ahhoz, hogy a terroristáknak is felolvassák a jogaikat. Úgy vélte
ugyanis, hogy a legtöbb esetben az FBI a törvényes keretek
között (ideértve a letartóztatottak jogainak felolvasását) is
megszerezheti azt a hírszerzési információt, amelyekkel a
tervezett merényleteket megakadályozhatja. A trükk ebben az
esetben az volt, hogy a gyanúsítottakkal még az őrizetbe vétel
előtt beszéljenek, még akkor beszédre bírják őket és a
bizalmukba férkőzzenek.
Cummings zseniálisan vette rá a rosszfiúkat arra, hogy
bemártsák magukat. Mesterien bánt a szemkontaktussal, s
mivel elöl kopaszodott, ezért a pőre fejbőre csak még jobban
kiemelte átható pillantását. Kék szeme mágnesként vonzotta a
másik tekintetét, miközben minden energiáját a hallgatójára
irányította.
„A lényeg az ütésváltás közted és az ellenfeled között –
magyarázza Cummings. – Vajon hány apró morzsát ejtett el és
mennyit tudok ebből én felcsipegetni? Hogyan tudom kiszedni
belőle a választ, hogyan tudhatom meg, hogy mi is történt
valójában? Számtalan módja van annak, hogy ezt elérjem, de
messze a legjobb módszer az, ha leülsz valakivel szembe egy
asztalhoz. A legjobb az, ha mélyen belemélyeszted a fogaidat a
nyakába, és ő közben még mosolyog is hozzá, mert meggyőzted,
hogy az ő érdekében teszed, amit teszel, még akkor is, ha ez igen
távol áll a valóságtól.”
Miután Cummings értesült a karácsonyi robbantóról,
felmarkolt egy Snickers csokit és egy doboz kólát. 2009-ben ez
lesz a karácsonyi menüje. Ellen, a felesége és három
tinédzserkorú gyermekük egyedül fogja felfalni a pulykát és az
áfonyaszószt.
Ettől a pillanattól fogva ugyanis Cummings irányítása alá
került Omar Farúk Abdulmutallab ügye, márpedig ez az eset lett
az FBI legellentmondásosabb és feltehetően a legnagyobb
veszélyt is rejtő terrorista ügye.
Cummings bevágta magát a szolgálati autójába, egy Dodge
Chargerbe, felkapcsolta a szirénát és a vörös-kék villogót, majd
elrobogott az FBI-központ felé.
1. FEJEZET
TACOPS
Amikor lehallgatókészülékek telepítése céljából a TacOps
házakba vagy irodákba tör be, a csoport tagjai igyekeznek távol
tartani magukat a hátsó bejáratoktól. Mivel ezeket ritkán
használják, ezért ide könnyebb álcázott csapdákat elhelyezni.
Éppen emiatt döntöttek úgy a TacOps ügynökei, amikor egy
elektronikai eszközöket gyártó philadelphiai cég irodájába kellett
poloskákat elhelyezni – az iroda amúgy egy kábítószer-
kereskedelemmel foglalkozó bűnbanda álcázott rejtekhelye volt
–, hogy a főbejáraton sétálnak be.
Az ügynökök arra jutottak, hogy a behatolásra a
legalkalmasabb időpont az éjfél és a két óra közötti időszak lenne.
Ezt követően a kukások már elkezdik begyűjteni a szemetet és
esetleg szemtanúi lennének a betörésnek. Az egyetlen problémát
az okozta, hogy az utca túloldalán egy bár terasza volt. A hely
törzsvendégei pedig kiszúrhatják, amint az FBI-os csapat leküzdi
a zárakat és hatástalanítja a riasztót a főbejáratnál.
Az egység tagjai éppen ezért kikölcsönöztek egy városi buszt
és egyenesen az elektronikai cég bejárata elé hajtottak. Ott
leállították a buszt, azt színlelve, hogy a jármű lerobbant. Mialatt
a buszt vezető FBI-ügynök felcsapta a motorháztetőt, hátul
kiosont a buszból a csapat többi tagja, és nekiláttak a záraknak és
a betörésnek. Az utca túloldalán bámészkodók pedig nem
vehették észre őket a busz mögött.
Miután az ügynökök bejutottak a célépületbe, a busz
elhajtott. Amikor pedig végeztek az elektronikus
lehallgatókészülékek beszerelésével, a busz visszajött és
felszedte őket. A busz eközben azonban elsuhant a bár két kissé
kapatos vendége előtt is, akik éppen a közeli buszmegállóban
várakoztak. Amikor a busz megállt az irodaépület előtt, a két
dühös törzsvendég futva a jármű után eredt és felugrottak rá.
Mivel az ügynökök közül sokan más-más irodából érkeztek,
